Skip to content
2017. október 4. Szerző:

Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Nagy bölcsesség van elrejtve ebben a magyar közmondásban, melyet előadóink, a Mészáros házaspár is megerősített családi életük példáival.

Mindketten gazdasági szakemberek, így nagyon világosan és tisztán látják azt, hogy mekkora jelentősége van a család gazdasági döntéseinek. Konkrét példákon keresztül mutatták be, hogyan is történik ez a saját családjukban. Azt tanácsolják a fiataloknak, hogy mindig beszéljék meg a pénzügyi döntéseiket (főleg a nagyobbakat), és az egyikük vállalja fel családi kassza vezetését. Három fontos  dolgot hoztak: 1. Vezessünk nyilvántartást családi kasszánk kiadásairól, lehetőleg a kezdetektől fogva költségnemenként rendszerezve (pl. élelmiszer, rezsi, közlekedés stb.). Következtetések vonhatók így le, felesleges kiadásokra hívhatja fel a figyelmet. 2. Spórolás, megtakarítás, megfontolt hitelfelvétel, eladósodás elkerülése, 3. Generációk együttélése, együttműködése és a terhek közös viselése. Manapság a fiatalabbak nem szívesen laknak együtt a szülőkkel, de ha van elég élettér mindkét családnak, akkor ez egy nagyon pozitív tapasztalat is lehet, nem beszélve arról az összegről, amit az albérlet megspórolásával félre lehet tenni a saját lakásra.

A szeminárium résztvevőivel végigvettük a család bevételi forrásait és mindazokat a gazdasági, pénzügyi lehetőségeket, amelyek megkönnyíthetik a család gyarapodását.

 

2017. szeptember 28. Szerző:

A családi pénzgazdálkodás gyakorlatába kaphatnak betekintést azok az érdeklődők, akik részt vesznek a CsaládEgyetem következő szemináriumán. Mészáros Zoltán és Mészárosné Dobó Klára közgazdász-házaspár tart interaktív workshopot 2017. október 3-án kedden este 18-20 óra között a szegedi Katolikus Házban (6720, Szeged, Dugonics tér 12.). A csoport létszáma korlátozott, a részvételhez szükséges a bejelentkezés.

Bejelentkezem

2017. szeptember 14. Szerző:
 “Amit te teszel, az mindig jó!”- az akarattól a bizalomig
Helyszín: Szeged – Katolikus Ház (Dugonics tér 12.)
Időpont: 2017. szeptember 26. 17.30-20.30
Vezeti: Keszeli Ilona és Tóth Johanna
A csoport létszáma korlátozott. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. Belépés csak nőknek!
2017. augusztus 30. Szerző:

A „Mesteredző” tanítására épülő, mozgás és ima összekapcsolását megvalósító, testi-lelki megújulást hozó tréningnapra hívjuk-várjuk az 50 év felettieket.
„Kelj fel és járj…” – hogyan?
Új szemléletmóddal szakember vezet be test- és mozgáskultúra oktatásán keresztül a Cor-Way-gyaloglás módszertanába, s a járás kiegészítéseként megtanítja a nordic walking, a bottal való gyaloglás alaptechnikáját.
„Kelj fel és járj…” – kivel?
A programok a Biblia egyes részeit új nyelvezettel és módszerrel dolgozzák fel, betekintést engedve abba, hogyan kapcsolódhat össze ima és sport.
A programot vezeti Molnár Renáta négygyermekes édesanya, Cor-Way® életmódtréner, lelkigyakorlat-vezető, testnevelő tanár, személyi edző, a „Jézusi gyaloglás” lelkigyakorlat egyik kidolgozója

Hol? Szeged, Katolikus Ház (Dugonics tér 12.)
Mikor? 2017. szeptember 16. szombat 8.30-17.15
Jelentkezés: 2017. szeptember 12-ig EZEN AZ ŰRLAPON, vagy a 20/8280-476 telefonszámon.

A programról bővebben a Cor-Way honlapján tájékozódhat.

2017. június 30. Szerző:
A 2016-17-es tanév zárásaként Gyulán a Szent László egyházmegyei családtáborban kisorsoltuk a tanév ösztönződíját az alsópáhoki négycsillagos családbarát Kolping-Hotelbe, amit
Fábián Gellért és Dóri
nyertek.

Gratulálunk nekik!

2017. június 1. Szerző:

A napokban minden családegyetemista megkapta az értesítést az ebben a félévben elért kreditjei számáról. A félév sikeres teljesítéséhez 10 kreditet kell teljesíteni. Ezzel a család részt vehet a  félév végi nyereménysorsoláson. A tanévet sikeresen zárók között családi élménykupont sorsolunk ki a tanév végén. A 3 nap/2 éjszakára szóló kupont az alsópáhoki családbarát Kolping Hotelben lehet beváltani 2 felnőtt és 2 gyermek részére.

Még nem késő a hiányzó pontokat összegyűjteni például a videótárhelyen lévő előadások ellenőrző kérdéseinek megválaszolásával. Irány a videótárhely!

A tavalyi nyertes Koncz család élménybeszámolóját örömmel adjuk közre.

“A Családegyetem 2015/2016-os tanévében minket ért az a nagy-nagy öröm, hogy megnyertük az ösztön(ző)díjat: 3 nap, 2 éjszaka félpanziós ellátással az alsópáhoki Kolping Hotelben. A nyereményt 2017. március végén sikerült igénybe vennünk, egy nyugat-magyarországi babalátogató hétvégét követően.
Vasárnap délután 3 órakor érkeztünk meg a hotelbe. A recepciós úr kedves és részletes tájékoztatása után elfoglaltuk a szobánkat. Kellemes meglepetés volt, hogy 16 hónapos kisfiunkat, Csongort külön gyerekszoba várta, nagy örömére egy nagy játék kutyussal. Csupa praktikus dolog volt a szobában, ami jól jöhet kisgyerekkel utazva, például babakocsi, mikrohullámú sütő, kiságy, babakád, és még sorolhatnánk.
Ezután elindultunk felfedezni a hotelt.  Vacsoráig épp hogy belefért a komplexum kívül-belül történő bejárása. A játszóterekkel és sok-sok fával, virággal tarkított, szép környezetben több épület található, melyeket világos, zárt folyosók fűznek láncba. Az egyes házak belső falainak díszítése más-más témájú. A teljesség igénye nélkül van a hotelben például fürdő (családi és külön csendes wellness), konditerem, kápolna, játszó szobák gyerekeknek a bölcsődésektől a kamaszokig.
A vacsora – hasonlóan a reggelihez – svédasztalos, talán nem túlzás azt mondani, hogy minden igényt kielégítő volt.
Hétfőn délelőtt a fürdőt próbáltuk ki. A kezdeti megilletődés után Csongi hamar feloldódott, és nagyot pancsolt apával. Olyan jó volt látni, hogy mennyire élvezi. Még a medence szélén ülő szülőket is bevonta egy kis labdázásba. Ebéd után sziesztáztunk, majd kipróbáltuk a kávézót és elindultunk felfedezni Bobóország legkisebbeknek való szobáját. Rengeteg élmény várt ránk, köszönhetően például a labda-saroknak, csúszdáknak, kismotoroknak, hintalovaknak, illetve mindenféle zenélő és készségfejlesztő játéknak.
Az, hogy a Kolping Hotel családbarát, nem pusztán egy jól hangzó marketing szöveg, hanem tényleg így van. Itt valóban minden rólunk, gyermekes családokról szól.
Köszönjük a lehetőséget, hogy élményekkel töltekezhettünk ezen a fantasztikus helyen!
Koncz család”


 

2017. május 4. Szerző:

Már csak két szemináriumon tudsz részt venni ebben a félévben. Ha még hiányzik néhány kredited, hogy teljesítsd ezt a szemesztert, akkor ne habozz, gyorsan jelentkezz!

 Egymásra hangolódás a tánc eszközeivel – tánc-szeminárium pároknak
Időpont: 2017. május 20. szombat 10.00-16.00
Helyszín: Szeged, Dugonics András Piarista Gimnázium (Bálint Sándor u. 14.)
A szemináriumot vezeti: Petes Beáta versenytáncos, táncpedagógus, táncoktató
Ajánló:

Táncul “megszólalni” nem ugyanaz , mint szóban társalogni.
“Egy-egy mondat, mozdulat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Ez a TÁNC… A TÁNC AZ ÉLET MEGÉLÉSE”. Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.

Ciklusshow
“Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok” játékos szeminárium a női ciklusról 10-12 éves lányoknak és szüleiknek.
Workshop a lányoknak: 2017. május 20. szombat 9.00-14.00
Szülői bemutató: 2017. május 20. 14.00-15.00
Helyszín: Szeged, Katolikus Ház (Dugonics tér 12.)
Jelentkezés a Ciklus-show-ra és további részletek itt:
Jelentkezem
2017. május 2. Szerző:

Az Egyházmegyei Pasztorális Helynökség CsaládKözPontja szeretettel hívja az érdeklődőket a CsaládEgyetem májusi előadására.

Dr. Antalfai Márta művészet- és meseterapeuta tart előadást 2017. május 2-án, kedden 18-kor a szegedi Katolikus Házban

„A férfi és nő egymásra találása a népmesékben és mindennapjainkban”

címmel.

A népmesék egyik ismert záró mondata a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, mindannyiunk számára vágyott életcél, csakúgy, mint a pártalálás. Az életben a párkeresés sokszor egy egész életen át tart. A mesékben – s elsősorban a tündérmesékben – a boldogság, vagyis voltaképpen önmagunk láthatatlan másik felének, a „királynak, királynőnek” megtalálása előtt a főszereplők élet-halál küzdelméről olvashatunk. A párkeresésben, a kedves elnyeréséért vívott küzdelemben kapnak erőre, fejlődnek, válnak felnőtté a főszereplők.

Milyen próbatételek segítik a felnőtté válást, amely a mesék üzenete alapján az egymásra találás záloga? Hogy van ez az életünkben?

2017. április 25. Szerző:

Férfi-műhely –  Időpont: 2017. 04. 25. 18.00-20.30, BEJELENTKEZÉS
Helyszín: Katolikus Ház (Szeged, Dugonics tér 12.) – 7-es csengő
Mit látnak belőlünk? Láthatóak vagyunk-e?
Mit mutatunk magunkból? Kinek? Mikor?
Interaktív este – FÉRFIAKNAK
Jelentkezéseket korlátozott számban, a beérkezés sorrendjében tudunk fogadni. (max. 12 fő)

NőiesTE –  Időpont: 2017. 04. 27.. 18.00-20.30.Helyszín: Katolikus Ház (Szeged, Dugonics tér 12.) – 7-es csengő
Csak az a fontos, hogy nézünk ki, mi nők? Vagy nem fontos?
Hogyan tudjuk megjeleníteni nőiességünket?
Interaktív, őszinte este – CSAK NŐKNEK
Jelentkezéseket korlátozott számban, a beérkezés sorrendjében tudunk fogadni.
JELENTKEZEM

2017. április 8. Szerző:

Az egyik résztvevő osztotta meg gondolatait az április 6-án megtartott Ciklus-tréningről:

“A ciklus-tréning során egy rövid bemutatkozást követően lehetőségünk volt megosztani egymással, hogy ki, hogyan érez, gondolkodik saját nőiességéről, valamint női identitásáról. Ezt követően arról gondolkodtunk, hogy kinek mi jut eszébe a ciklusról. Nem meglepő, hogy többségben volt a negatív élmény, attitűd. Ugyanakkor az est során a negatív élményeket, érzéseket hátra hagyva, pozitív érzésekkel távozhattam a ciklus-tréningről. Ehhez jelentősen hozzájárult az interaktív bemutató és a játékos hangulat, valamint, hogy tabuk nélkül, fesztelenül beszélhettünk arról, amely minden fiatal nőt érint.
Számomra a ciklus-tréning nagyon sokat adott, egy nagyon fesztelen és vidám légkörben tölthettük el az estét. Csodálatos élmény volt ránézni a testem működésének összefüggéseire, valamint megtapasztalhattam, hogy a ciklusom milyen nagy kincsként szolgál a termékenységemben. ”