Lakás varázslat

2014. augusztus 27-én ünnepeltük 6. unokánk, Márton egy éves születésnapját.
Másnaptól Lackó fiunk és felesége Ági, Marcikával kiköltöztek az albérletből és átmenetileg a mi lakásunk egyik szobájában rendezkedtek be. Augusztus végén elkezdtük a 35 éves lepusztult panellakásuk teljes felújítását. Szerencsére nem tudtuk előre, milyen problémákkal kell majd megbirkóznunk!

Mi ketten Lacival elszántan elkezdtük a 7 réteg(!) tapétát letépkedni, előtte átvizesítve a felső réteget. A felén túl voltunk, amikor kiderült, hogy a 3. rétegre egykor még festékréteg is került! Ez aztán végül több mint egy hetes megfeszített munkát adott nekünk!
Én ezután a kialakult ízületi fájdalmaimra hivatkozva, inkább Marcika gondozását vállaltam, amellett, hogy 6-8 főre ebédet is készítettem a segítő családtagoknak.
A következő tennivaló a glettelés 2-3 rétegben, – hogy takarjon is,- és a festés volt, amit Lackó, Dani, Gergő, és Kristóf fiunk, valamint Gyuszi öcsém csináltak, az 1-2-3 műszakos munkavégzés után, vagy onnan mentek munkába éjszakára!
A konyhabútorok, a beépített szekrények, a szobaajtók mázolását Ági menyünk végezte el.
A hideg burkolatok, a laminált parketta lerakását is Laci, Lackó és Dani egyik barátja csinálták, hétvégéken, kb. 12 órát dolgozva!
Az elavult villanyvezetékek teljes cseréjét Laci végezte el, a konnektorok, kapcsolók felszerelését is, munkaidő után.
Ugyanígy a fiaink cipelték fel a 8. emeletre a kevés kis bútorokat, ágyat, járókát!

Szóval a rengeteg munkából mindenki kivette a részét.
Azért én is igyekeztem őket jóllakatni a tartalmas ebédekkel, vagy vacsorával! Kétnaponta egy-egy nagy tepsi sütit is elcsomagoltam nekik, hogy legyen mire „rájárniuk” estig!
Egyszer (hat db/3 nagy tepsi) túrós és mákos kelt kalácsot sütöttem azalatt, amíg Marcika délelőtt másfél órát aludt! (A munkások egyszer sem mondták, hogy nem kérnek belőle!)
Tényleg örömmel csináltam, munkájukért ez volt a fizetség!
Én emellett egész nap élvezhettem Marcika ragaszkodását, szeretetét és imáimmal kísértem
az ő munkájukat.
Jó hangulatban, önzetlenül, kölcsönös szeretetben, nagy összefogással és a különféle munkák összehangolásával sikerült nyolc hét alatt elkészülni az 58 négyzetméteres lakás felújításával úgy, hogy nem kellett „mestert” hívni!!!
A lepusztult lakásból sikerült családunk tagjaival együtt egy szerény, de megújult, megszépült lakást „varázsolni”!!! Hála érte a jó Istennek! Nagyon büszkék vagyunk a fiainkra!
Doszpod Kati és Laci

Háttérzaj

Imre: -Apa, te milyen fagyit eszel?
Apa: – Citromosat.
Imre: – Megkóstolhatom?
Apa: – Imrus, ez ugyanolyan, mint a tied.
Imre: – De megkóstolhatom?
Apa: – Imi, ez pont ugyanaz, mint ami neked van.
Imre: – De megkóstolhatom?
Apa (mélyről jövő sóhajjal,olyannal, ami csak apákból jön): – Meg.
Imre (azonnal felmérve, melyik tölcsérben van több): – Cserélünk?
Gulyás család

Sportoljunk együtt!

No, ez nem épp így kezdődött…
Anyukáknak biztosan ismerős az a vágy, hogy legalább néha-néha egyedül lehessenek, saját külön programjuk legyen, amikor (végre) csak a saját gondolataikat hallhatják…
Hát, összekötöm a kellemest a hasznossal: hetente eljárok egy órát tornázni. Ebben a kellemes a kikapcsolódás, a hasznos pedig az alak formálása, ugye (komoly szakirodalmi adatok bizonyítják, hogy minden férfi egy szexistennőre vágyik – és hát a házas ember is csak férfiből van…). Az egyetlen nehézség csak az, hogy amennyiben a férjem nem ér haza időben, akkor nem tudok elmenni tornázni. A másik egyetlen nehézség meg az, hogy ha időben hazaér, akkor meg kinek van kedve otthagyni a családot, akár csak egy órára is?

Egyik este így született az áthidaló megoldás: keressünk egy videót a youtube-on, és rajta! Legalább a családom is megtudja, hogy mi a különbség Pilátus és a pilates között. Csakhogy, aki próbálta már, az tudja, hogy a kisgyermeknek izgalmas kihívás a földön fekvő anyuka…
Így azon kaptam magam pár percen belül, hogy a 15 hónapos Zsuzsikám révén nehezített hasizom-gyakorlatokat végzek; az óvodás Bandika lelkesen magyarázza és mutatja, hogy ők milyen mozgáskultúrával ismerkednek az óvodai tornaórán. Erre már a legnagyobb, Kristóf is kidugja az orrát a barlangjából: hát, edzésen ők sokkal durvábbakat csinálnak. Végül még apa is bekapcsolódott. Hadd nosztalgiázzanak azok az izmok – ilyesmiben is volt részük a „két munkahelyem van, nem érek én rá ilyesmikre” idők előtt (haj, boldog békeidők!).
Kilóból ugyan nem sok csúszott lefelé, míg a háttérben duruzsolt a kidolgozott testű szuperlapos hasú tornásznő a gépen… de legalább vidáman töltöttük az időt. A végén meg nem is kellett azzal tölteni a drága perceket, hogy lelazítsuk a sok megterhelt izomcsoportot.

Hatékonyság? Viszonyítás kérdése: végülis közös fagyizásra is elmehettünk volna – ahhoz képest…
Prazsák- Hajnal Krisztina

Bori új ágya

Bori 2 éves lett és hamarosan kistestvére fog születni. Elérkezett az idő, hogy kapjon egy új ágyat, egy olyat, amilyen a nagylányoknak van. A kiságyat is nagyon szerette még, hiszen komfortosan tudott ki-be mászkálni, akár napközben is, de már nem volt az igazi.
Ezért a nyáron felkerekedtünk a kis családdal és bejártuk azokat az üzleteket a városban, ahol juniorágyat lehet vásárolni. Több boltban jártunk, sok ágyat megnéztünk, majd otthon meghánytuk-vetettük a kínálatot, végül kiválasztottuk a „tutit”. Együtt mentünk el megrendelni is az ágyat, majd vártuk, hogy megérkezzen. Nemsokára meg is kaptuk az üzenetet: megérkezett, átvehető!
Újra autóba ültünk és már ott is voltunk a bútorboltban. Bori segített apának bepakolni az ágyikó külön becsomagolt részeit az autó csomagtartójába, anya eközben kifizette az árát a kasszánál. Hazaérve Bori alig fért a bőrébe, hogy mikor szereljük már össze az új ágyát, de arra másnapig várni kellett, mert anya és apa már este nem kezdett neki a szerelésnek. Másnap délelőtt is sok elintéznivaló akadt, ezért egészen délutánig kellett türelmesnek lenni a nagy esemény elérkeztéig. De végre eljött. Anya és apa összepakolt a gyerekszobában, feltekerte a szőnyeget, félrehúzta a bútorokat, hogy legyen elég hely az új ágy összeszereléséhez.
A szerelést az ágykerettel kezdtük. Apa fogta az ágykeret elemeit és összeillesztette, Bori pedig szorgosan hozta a csavarokat és tipliket az elemek rögzítéséhez. Ezután következett az ágyneműtartó-szerelés. Ez volt a legjobb rész, mert ebben Bori nagyon sokat tudott apának segíteni, ugyanis az ágyneműtartó alját sok-sok szöggel kellett a keretéhez rögzíteni. Ehhez Bori adogatta a szegeket és úgy, hogy közben apa fogta a kezét, Bori még kalapálhatott is, ami bár veszélyes művelet, azonban annál szórakoztatóbb! Végül a helyére került az ágyrács, a legvégén pedig Bori apával együtt ráfektette a matracot az ágyrácsra.
Kész az új ágy! Borinak nagyon tetszett – olyannyira, hogy nyomban ki is próbálta: felmászott rá és végigfeküdt rajta. Legszívesebben le sem szállt volna róla, de következett a vacsora és a fürdés. Míg Borit apa fürdette, anya felhúzta a külön az új ágyhoz vásárolt szép, nagylányos ágyneműt, így mire Bori végzett a fürdéssel, egy még szebb ágyat talált a szobájában.
Bori azóta is nagyon szereti az ágyát, melybe napközben a babáit fekteti, éjjelente pedig jókat alszik és szépeket álmodik rajta.
Dr. Bach Ágnes és Dr. Bencsik Péter

Futó kacsák, selyem tyúkok, gyöngyösök, bütykös, fehér és fodros libák és társaik

A csupasz csigák az okai mindennek!

Lezabálták a zöldbabot, még épp, hogy levelesedett…
Egy száron volt 4-5 is, mintha maguk lettek volna a hüvelyek a csupasz száron…
Felhúztam a kesztyűt,… és védekező hadjáratot indítottam ellenük. Hajnalban és este órákat gyűjtögettem őket, folyamatosan biztosítva ezzel a szomszéd néni tyúkjai számára a franciás kosztot.
A sörcsapdák hatékonyságát megismerve bánatomban inkább megittam a maradékot. De nem ettől láttam dupla annyi csigát…
Hanem mert esett. És megint esett. És megint. Olyannyira felszaporodtak, hogy egy négyzetméteren több mint 100-at számoltam össze. ..És hatalmas a kertünk…
A veteményesem egyre csak csupaszodott. Csak az órák múltak a csigagyűjtéssel…
És megelégeltem. Ha már úgysem lesz termés, akkor legalább baromfi vagy kecske vagy tudom én mi, de ne a csiguszok hízzanak rajta…
Próbáltuk ugyan rábeszélni kutyánkat, Bumbit és macskáinkat, Cirmit és Fricit is a csigaevésre, de ez a próbálkozás teljes kudarccal végződött…. Pedig ez aztán dupla haszon lett volna…
És jött a sóvárgás a megváltó megoldásra: bárcsak lennének futókacsáink, ők a csupasz csigák természetes ellenségei…
És jött a döntés: ez kell ide izibe!
Elkezdtem utána járni, hogyan, honnan szerezhető be ez a csuda madár…
…Aztán jöttek a komplikációk…
Hogy azoknak valami szálláshely kell, meg udvart lekeríteni és akkor más baromfi is jöhet. Igen ám, de van a környékünkön róka is, menyét is, így biztosan zárható, jól lekerített területek kellenek.
Így került a kertünkbe egy nagyon kékre festett fa lakókocsi, amiben egykoron a DÉLÉP munkatársai töltötték építős vándor életüket.
Ilyen traktorost, aki betolatta hozzánk a lakóegységet, mi még életünkben nem láttunk! Azt mondta a bátyja, traktoron született. Elhittem.
Húsvét vasárnap este megérkezett az első fészekalj baromfi. Irtó jól szórakoztunk, amikor a gyöngyösök méltatlankodó, fülsiketítő rikkantási behallatszottak a felhúzott ablakú autóba Szeged belvárosának piros lámpáinál…
És jöttek a locsolkodók. És a fiúk és apukáik baromfinéző zarándoklaton is részt vehettek…

A baromfi csapat jól érezte magát nálunk, tojták a tojást, elkotlottak és kikelt a következő generáció. És csipogtunk a tojásba, s az visszacsipogott. Igazi varázslatként egyik gyermekünk kezében bújt ki a tojásból a kiscsibe. Dajkáltuk, etettük konyhában dobozban melengettük a kislibákat. … Megéltük, hogy a teremtés folyamatos.

A baromfiudvar legfiatalabb lakói pár hete vannak nálunk.
Fodros libák. Nagyon gubancosak, mintha éppen most menekültek volna meg valami ádáz ellenség karmai közül.
És gyerkőceink tudják, milyen pihe puha a tollazatuk, s hogy nagyon jó simogatni őket…
És a kezünkből esznek… Sutyiban tán a párom is kipróbálta!
Bővíz család

Nemezkép készítés a családi napon a Piarista Gimnáziumban

November 15-én reggel 9.00 órakor gyülekeztünk a szegedi Piár aulájában. A kisebb testvéreink: Ágnes (5), Gellért (8) a szüleimmel egy báb előadást néztek meg, amelynek a címe ”Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj” volt.
Az előadás végén édesapám és édesanyám egy–egy nemezkép–mintát választottak maguknak, és elkezdték a képeik készítését. Ettől kezdve édesapám egész nap már csak nemezelt. Édesanyám közben a munkáját félbe szakítva egy másfélórás beszélgetésben vett részt, ami a munka és a család összeegyeztetéséről szólt. Édesanyám az előadás után újra folytatta a saját nemezképének a készítését.
Imi (12) csak a focimeccse után tudott csatlakozni hozzánk. Gellérttel nemezlabdát gyúrtak. Ágnes sokat segített egész nap. Ott sürgölődött a szülők körül és folyton kérdezgette, hogy miként járulhatna hozzá a nemezkép művészi értékének emeléséhez. Közben Imi, Gellért és Ágnes elindultak az iskolai udvaron megrendezett aszfaltrajzversenyen. Mindhárman nagyon szépet rajzoltak.
A szüleim ugyanannak az asztalnak a két végén kezdtek dolgozni, de mire a mintát nemezből felrakták, olyan nagyra nőtt a kép, hogy azt javasolták nekik az oktató segítők, hogy a két képet nemezeljék össze egy nagy közös képpé. Ez szerintem a végén nagyon jól jött ki esztétikai szempontból, és szépen szimbolizálja a szüleim külön munkáját – amit az egész életükben a családunkért végeznek – amint közös szövetté, értékké érnek össze még akár összetervezés nélkül is. Ilyen, ha valakik bár oly különbözőek, mégis a lényegükben akaratlanul is olyan egyformák.
A családi nap délután négyig tartott. A végén a két nemezelő segítő, a kobzos Fábri Géza, valamint a felesége Tünde néni is a nemezkép előgyúrásában segített. Éppen csak annyira sikerült az óriásképet összegyúrni, hogy fel lehetett emelni és hazahozni, hogy a munkát itthon folytathassuk. Ez megint evangéliumi értékű számomra, hiszen ha valaki bátran vállal, az segítséget kap a nagyméretű álmai megvalósításához. Aki többet, nagyobbat mer, az több segítséget kap. Ezt a tanulságot vonom le a magam számára.
Mi, nagyobb testvérek csak délután négy óra után kapcsolódtunk bele a nemezkép készítésébe.
Beosztottuk magunkat és nyolc irányból (színe és fonákja a négy oldal felől feltekerve, összesen 2*4 = 8) 10–10 percig, összesen 80 percen keresztül sodortuk, hogy tömörödjenek a szálak és elég ellenállóvá váljon a kép. Akkor kész a műalkotás, ha a két ujjunkkal az alsó és a felső réteget nem lehet elmozdítani. Most egy évig állni hagyjuk a képet. Közben a kép magától lazulni fog. Egy év múlva újra át kell gyúrnunk 80 percen keresztül a képet. Akkor lesz teljesen kész.

László Anna Rita

Adventi készület

Ki ne emlékezne gyermekkora Karácsony-várásaira? Adventben jobbak szerettünk volna lenni, mint az év többi napján. Számoltuk a napokat, mennyit kell még aludni Karácsonyig. A gyermeki lelkülettel átélt élmények bevésődtek, majd felnőtté válva vággyá alakultak, hogy gyermekeink ezt az érzést a szokás fenntartásával átélhessék. A napokat persze Adventi-naptárral számoljuk már. Az előre gyártott, pénzért vehető naptárak helyett a saját készítésű zsákocskákba helyezett meglepetések sokkal érdekesebbek, változatosabbak tudnak lenni. Az ebédlőben sorakoztattuk egy zsinórra, hogy Advent első reggelén már a legkisebbet, Pityust kellőképpen motiválja a jó cselekedetekre. Mert nem elég a napoknak eltelni, jótett is kell ahhoz, hogy a zsákot ki lehessen bontani, s természetesen a benne lévő finomságokat testvériesen kell elosztani. A Karácsonyra hangolódás másik jelképét az Adventi-koszorút is szeretjük magunk elkészíteni, mert a három lila és egy rózsaszín gyertyás kompozíciót boltban talán még soha sem láttunk. Igen, mert ehhez már több kell, ami viszont az üzleti világból hiányzik… Ahogy fogynak a zsákocskák, és egyre nagyobb a koszorú fénye, eljön a család kedves kézműves foglalkozásának az ideje: a mézeskalács készítése. Andi és Bogi kézügyességének köszönhetően ezt már szinte teljes mértékben átvették a gyerekek, de egy-egy új motívum kipróbálását azért mi, szülők is szívesen felvállaljuk. Különös öröm látni Pityus ténykedését. Ő nyújtani és kiszúrni szereti a formákat. Szívesen díszíti mogyoróval, mazsolával, dióval. De még szívesebben dézsmálja a díszítő anyagokat. A családi alkotás örömét szinte minden Karácsony előtt megtapasztaljuk. A fehér cukormázba öltöztetett mézeskalácsok fára, ajándék mellé, az elrontottak … azonnal a gyomorba kerülnek. A zsákok kiürülnek, a gyertyák égnek, a mézeskalácsok szépek és finomak: eljön a Megváltó.
Berecz Erika & István

Hónyúl

2013. március 27.-én délelőtt történt, azon a napon arra készültünk, hogy végre befejezzük a nagytakarítást és készítsük a locsolóknak az ajándékot. Reggel korán ébredtünk és reggelire rántottát készítettünk, hogy ezáltal is gyarapítsuk a festendő tojások számát.
Nyugodtan és békésen telt a reggel, hangos szó nélkül, még a legkisebb is érezte, hogy van időnk, nem kell sietni sehova és ezért a szokottnál jóval gyorsabban elkészült mindenki. Valami megfoghatatlan feszült nyugalom volt a levegőben, igen, vártuk a húsvétot, része volt az ünnepre való készülődés, de valami más is. Miközben festettük a tojásokat és egyre több színes és egyedi festésű tojás sorakozott az étkező dédimamáéktól örökölt, nagy, kerek asztalán, künn az idő egyre szürkébb lett.
Már majdnem elkészültünk a nagy közös alkotásunkkal, mikor a kétéves felkiáltott: esik a hó! Az ég a földdel egybeolvadt és puha fehér paplan alá vonta a tájat. Már biztosan nem lesz igazi, virágos húsvétunk, gondoltam. A hó olyan intenzitással esett, hogy egy óra múlva már lábszárközépig ért. Mire összeszedtük a téli overálokat, és kiértünk az udvarra, már a térdig érő hóban bukdácsoltunk vidáman, s a sűrűn hulló hópelyhektől alig láttuk egymást.

Építsünk hóembert, javasolták a fiúk, vagy inkább hónyulat, helyesbítettek a lányok lelkesen gurigatva a gyarapodó hógolyókat. Hamarosan készen állt a nagy mű, egymást túlszárnyalva hoztuk a váratlan vendégnek az ajándékokat, a répát, a festett tojásokat, a papírtulipánokat. Ahogy néztem a gyerekek csillogó szemét, megértettem, hogy így is igazi az ünnep, hisz eltűnt minden szürkeség, és ragyogó, patyolatfehér lett minden, váratlan vendégünk érkezett, akire nem is számítottunk. Ahogy történnek a hétköznapi csodák: csendben, váratlanul.

Varga Péter és Vargáné Bögi Veronika

Comments are closed.