Mustó Péter SJ: A lélekről

2018. október 16. kedd 18.00 Katolikus Ház
 
Az előadóról: 1935-ben született Derecskén, a Jézus Társasága tagja. Tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte. Münchenben éveken keresztül ifjúsági lelkészként működött. Az 1960-as években a II. Vatikáni Zsinat szellemében a más vallásúak, másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977-78-ban hátizsákkal bejárta Dél-Amerikát Mexikótól Bolíviáig. 1978–1979-ben munkáspap volt Berlinben, ahol vendéglői mosogatásból tartotta fenn magát.
1979-1991 között Bogotában (Kolumbia) élt, ahol a veszélyeztetett családok megsegítésére a helybéliekkel együtt szociális intézményeket hozott létre. A rendszerváltozás után hazajött Magyarországra és azóta itthon dolgozik: (Szegeden, Budapesten, Dobogókőn). Rendszeresen vezet csendmeditációs lelkigyakorlatokat. A dobogókői jezsuita közösséghez tartozik.

Ajánló:

“80 éves koromban kezdem megérteni, hogy mit is jelent az, hogy van lelkem és van lelke embertársamnak is. Hogy “lelketlen – lelkes – szívvel-lélekkel – lelki élet – lelki gyakorlat – kiszállt belőle a lélek – a lélek élteti” és sok más kifejezés nem csak költői vagy vallásos fogalmak, hanem valóság az életünkben.”