Skip to content
2016-01-30 Szerző:

Egy különleges ajánlatunk van a téli estékre és a Házasság hetére.

A CsaládEgyetem keretében a 2014. szeptemberi kezdés óta az első 3 félévben eddig összesen 11 párkapcsolat- és családépítő előadás hangzott el. Ebből 10 megtekinthető a CsaládEgyetem honlapjának videó-tárhelyén: http://csaladkozpont.hu/csaladegyetem/video-tarhely/

Azok, akik a három félév összes videófelvétele közül bármelyiket megnézik (vagy újra megnézik) és 2016. februás 4. éjfélig megírják nekünk az alábbi linkre az adott előadással kapcsolatban, hogy számukra melyik volt az a gondolat, ismeret, amelyet különösen fontosnak tartanak, extra krediteket kapnak.

CsE Extra – visszajelző űrlap

Előadásonként a visszajelzésért két kredit kapható. A 2015/16. első félévében eddig gyűjtött krediteket is beszámítjuk!

Azt a 7 párt, aki így a legtöbb kreditet gyűjti össze, meghívjuk a Házasság hetében, február 13-án, szombaton este egy hangulatos vacsorára a Roosevelt téri Halászcsárdába.

Mi már készítjük a hozzávalókat:-)

2016-01-26 Szerző:

Letölthető a szegedi Házasság hete 2016-os programja pdf formátumban
csatolmányhoz.

2016-01-25 Szerző:

Szeretne ön boldog párkapcsolatban élni? Kutatások tanúságai szerint az éltető szeretetkapcsolatok egyik fontos jellemzője, hogy kommunikációjukban ötször annyi pozitív üzenetet küldenek a másik felé, mint amennyi negatívat. Az önök kapcsolatában vajon milyen ez az arány? Amennyiben még nem 5:1, a Házasság hetében egy játékra hívjuk önöket. Ehhez a játékhoz nincs szükség plusz idő és pénzráfordításra, „csak” tudatos odafigyelésre és elszántságra, hogy észreveszem a párom értékeit és ezt szóvá is teszem. Készen áll erre az kihívásra? Ha igen, csatlakozzon a Házasság hete Szeged facebook oldalán vagy jelentkezzen a csaladkozpont@gmail.com címen. Benevezni egyénileg lehet, természetesen izgalmasabb a játék, ha a Kedvese nem tud róla.
Kezdőknek:

A szórólapon jelölje be minden nap, hogy mennyi elismerő, megerősítő megnyilvánulással tudta gazdagítani az adott napon a Párját. Küldje el nekünk február 16-ig, hogy február 7-14 között összesen hány megerősítő üzenettel ajándékozta meg Kedvesét. Azok között, akik ezt a számot elküldik, 5 db kávéházi randijegyet sorsolunk ki.

Haladóknak:

Akik 21 napig kitartanak az elismerő szavak ajándékozásában, és a tapasztalataikról március 6-ig írnak egy rövid visszajelzést, páros belépőt nyerhetnek a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadására. A nyertes párok kisorsolására a CsaládEgyetem 2016. március 8-i előadása előtt, 18.00 órakor kerül sor a Katolikus Ház dísztermében.

2016-01-25 Szerző:

A Házasság hete 2016 szegedi programjai ingyenesek, de néhány csak korlátozott létszámban tud fogadni résztvevőket. A program nevére kattintva egy jelentkezési felületre jut, ahol a kért adatokat megadva jelentkezhet a kiválasztott programra. Minden programra külön-külön kell regisztrálni.

2016. február 7. vasárnap 18.00  Korzó Zeneház:  Két Hegedűs a zongoránál -jelentkezés február 6-ig!

2016. február 9. 10.00 Karolina Iskola:  A mese ölelése – jelentkezés február 8-ig! (A plakát itt megtekinthető)

2016. február 9. kedd 18.00 Katolikus Ház: Párgyakorlatok- Kapcsolatban biztosan – jelentkezés február 8-ig!

2016. február 13. szombat 16.00 Fokolár Mozgalom Közösségi Háza: Játszva szeress, vagy szeretve játssz egy életen át! -jelentkezés február 7-ig! (A plakát itt megtekinthető)

 

2016-01-22 Szerző:

Felvezető programok:

2016. február 4. csütörtök
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Dóm tér 1-4.)
16.30 „Tégy engem szívedre pecsétnek” (Énekek éneke) – házasság az operairodalomban
Kiállítás Bárdi Sándor zenei hagyatékából, operajelmezekből és esküvői liturgikus eszközökből.
A tárlatot megnyitja Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A megnyitón közreműködik Altorjay Tamás operaénekes, zongorán kísér Szilvási Katalin.

2016. február 6. szombat
Mars téri piac, Nagycsarnok
10.00-12.00 Szerelmesek Hídja a piacon – kapcsolatépítő interaktív játékok pároknak
A vállalkozó kedvű játékosoknak meglepetés-ajándék!
Szervező: Egyházmegyei CsaládKözPont

A HÉT programja napról-napra

2016. február 7. vasárnap, a Házasság Világnapja

Fogadalmi Templom (Dóm tér)
11.30 Ünnepélyes nyitómise
Szentmisét mutat be Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.
Közreműködik: Lumen énekegyüttes

Korzó Zeneház (Széchenyi tér 9.)
18.00 Két Hegedűs a zongoránál
Zenei est Hegedűs Endrével és Katalinnal, a Házasság hete országos arcaival

A koncert ingyenes, de regisztráció szükséges. Regisztrálok
Szervező: Egyházmegyei CsaládKözPont

10.00 „Te meg Én” Tréning , helyszín: Szeged, Boldogasszony sugárút 13.
A „Te meg Én” az okos eszközök lehető legokosabb használatára hívja fel a fiatalok – és rajtuk keresztül az egész ország – figyelmét. Elsősorban 16-25 éves fiatalokat várunk, a részvétel ingyenes, csak egy előzetes regisztrációhoz kötött.

15.00 „Te meg Én” projekt bemutatása

Szervező: Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete
Mindkét programra regisztráció temegen.program@gmail.com címen

Filmek a Belvárosi Mozi kínálatából (Vaszy Viktor tér 3.) a hét során
Kedvezményes jegyár: 600 Ft

2016. február 8-10.
18.15 A kezdő
Amerikai vígjáték, 2015

2016. február 11-14.
18.15 A Bélier család
Francia-belga vígjáték, 2014

2016. február 13.
10.00 A kis herceg
Francia animációs film, 2015

2016. február 8. hétfő
Karolina Iskola, Szentlélek kápolna (Szentháromság u. 70-76.)
17.00 „Hintaszék” – A szeretet átadása nemzedékről nemzedékre a művészetek segítségével
Szervező: Karolina Iskola

Petőfi-telepi fiókkönyvtár (Szántó Kovács János u. 28.)
17.30 Mi segít megőrizni a hűséget? – beszélgetés Süveges Gergő Príma-díjas újságíró, műsorvezetővel és feleségével, Süvegesné Rudan Margittal
Szervező: Somogyi Könyvtár

2016. február 9. kedd
Karolina Iskola (Szentháromság u. 70-76.)
10.00 – 11.00 A mese ölelése – Csernik Szende Lábita Színházának előadása (plakát)
Előzetes bejelentkezés: ITT
Szervező: DOMINO Közhasznú Alapítvány, Karolina Iskola

Katolikus Ház (Dugonics tér 12.)
18.00 – 20.00 Párgyakorlatok – Kapcsolatban biztosan. Honnan jön a biztonság?
Vezeti: Szásziné Fehérváry Anikó és Szászi Balázs családterapeuta házaspár
A csoportlétszám korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezés február 7-ig ITT
Szervező: Remény Háza Családműhely

2016. február 10. szerda
Tanulmányi és Információs Központ (TIK, Ady tér 10.)
18.00 Benne vagyunk? Család és párkapcsolat az új médiakultúrában
SZTE Szabadegyetem előadása
Előadó: Dr. Aczél Petra intézetigazgató, Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet
Szervező: SZTE, Egyházmegyei CsaládKözPont

2016. február 11. csütörtök
SZTE Gazdaságtudományi Kar, aula (Kálvária sgt. 1.)
18.00 Mentális közérzet a házasságon innen és túl
Előadók: Dr.Rácz Attila és Rövid Irén
Szervező: KSH Szegedi Főosztály

2016. február 12. péntek
Karolina Iskola (Szentháromság u. 70-76.)
14.00 – 17.00 „A szeretet bölcsője” – versmondó verseny alsó tagozatos diákoknak
Szervező: Karolina Iskola
Szegedi Tudományegyetem Főépület (Dugonics tér 13.)
18.00 Aranyérmes házasságok – Interaktív beszélgetés sikeres sportolókkal sikeres házasságokról
Kisimre Ferenc riporter vezetésével (plakát)
Meghívott vendégek: Joób Márton és felesége, valamint Vadkerti Attila és felesége
Szervező: Szegedi Baptista Gyülekezet

2016. február 13. szombat
Fokoláre Mozgalom Közösségi Háza (Közép fasor 13. – bejárat: Jankovich u. 2.)
16.00 – 19.00 Játszva szeress, vagy szeretve játssz egy életen át!
Játékos délután fiatal házasoknak.
Jelentkezés február 7-ig: http://ujcsaladok.harmonydesign.hu/
Szervező: Új Család Mozgalom (Fokoláre)

2016. február 14. vasárnap
Honvéd téri Református Templom
10.00 Ökumenikus záróistentisztelet
Közreműködik a Házasság hete Ökumenikus Kórusa.
A liturgia alatt gyermek-istentiszteletek lesznek. Utána szeretetvendégségre várjuk a családokat.

Fogadalmi Templom (Dóm tér)
20.00 Fiatalok szentmiséje a tiszta szerelemért
Szentmisét mutat be dr. Csépány Gábor.
Szervező: Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség

2016-01-22 Szerző:

A szegedi Házasság hete szervezői ismét sokszínű és változatos programkínálattal jelentkeznek.2016_szorolap_12016_szorolap_2

2016-01-20 Szerző:

A Házasság Hete 2016 mórahalmi programjai:

2016. január 22 – február 10.
A “Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete a Házasság Hetéhez kapcsolódva január 22-február 10. között Szerelmes Kalandtúrára várja a vállalkozó kedvű házaspárokat, szerelmes párokat, akik hét izgalmas, kettesben teljesíthető feladaton keresztül több időt és figyelmet fordíthatnak egymásra – és emellett még egy gyertyafényes vacsorát (és más értékes díjakat) is nyerhetnek a részvétellel.
Jelentkezés és további információ a morahalmi.szerelemproba@gmail.com címen.
2016. február 12., péntek
16.30:   “A házasság évszakai” (A család fejlődési szakaszai) – Dunainé Szűcs Katalin családterapeuta előadása
Helyszín: Aranyszöm Rendezvényház
Az előadás után sorsolják ki a Szerelmes Kalandtúra nyereményeit.